2011. január 9., vasárnap

1

Jan 7

Minden nehézségnek az én hülyeségem az oka, nyilvánvalóan. Gondoltam, ha már háromszor jártam Indiában, negyedjére már nyilvánvalóan a kisujjamban van minden, úgy ismerem az országot, mint a tenyeremet. Megyek Keralába, éljen, de jó, csak hát az kicsit messze van Mumbaitól, ahova a gép érkezik. Még vagy 2000 km a célállomás, nevezetesen Kovalam, ami a déli csücsöktől van picit feljebb. Hát vettem egy jegyet Kerala fővárosába, Kochinba, még örültem is, hogy olcsón megúsztam. Igaz, hogy 7 órát kell dekkolnom a mumbayi domesztik reptéren, de mindegy, fiatal vagyok és kalandvágyó, bírom én a terhelést, ha és amennyiben van free wifi és korlátlan fészbukk hozzáférés... Onnan röpke 2 óra út a fullextrás fapadossal –még 10 rúpia adományt is lehetett volna vásárolnom a jegy plusz illeték plusz bőrönddíj plusz ülésdíj plusz ebéd plusz biztosítás mellé, ha működött volna a netes fizetési opció, és nem akadozó skypeon kellett volna megbeszélnem hindglisül az élet nagy dolgait az operátorfiúval, mire végül lett jegyem- és ott is vagyok Kochinba. Onnan már csak 1,5-2 cm távolság, és meg is érkeztem a Paradicsomba. Csak hát, én nagy bölcs, azt felejtettem el, hogy ami a Mo térképen 1 centi és 1 óra, az Indiában 6-7 óra buszozást jelent. Éljen. Milyen kaland. Szóval a péntek hajnali (mégtotálrészeg) ébredés után talán szombat estére kerülök megint ágyba…. De mindegy, vállalom. Megéri.

Na akkor nagyvonalakban az eddigi izgalmak:

Az út már eleve egy magas lelki hangulatban kezdődött, utolsó pillanatban, szitkozódások és a búcsú okozta szívfájdalom közepette estem ki a reptérre, ahol hosszas gondolkodás után rájöttem,h Isztambulig együtt fogok utazni a mo-i krisnás egyház vezetőjével. Meg egy nagyon szépséges angol fiúval, aki szintén krisnás. El is kaptam őket, természetesen. Közös fotó a bácsival, jól jöhet még ez nekem bármikor Krisna Úr előtt, hogy van ilyen fotó a telcsimben.

A repcsin végig aludtam, a menü fantasztikus volt, mindkétszer palak panír és saláta volt az ebéd/vacsora, lévén, hogy előre megrendeltem a „hindu mailt”, és gondolom csak naponta egy hindu mailt főznek a turkish airlines konyháján. A mumbai járat tele hangoskodó hippivel, viszont dupla ülésem van, simán megy az alvás oldalra állított embriópózban, tisztára, mint otthon. Aztán 6 hosszú óra szopkodás a Chatraptzzttsgttgr Shiva airport domesztik termináljában, ahol elfogyasztottam indiai életem legdrágább omlettjét és teáját, mely potom 300 rupcsiba kerülz (szor4,5 Ft). Majd végeláthatatlan szopkodás következett a nemlétező mumbai airport wifivel. A regisztrációm nem sikerült, a for support call our toll free number nem reagált, közben még eláztattam a táskámat ásványvízzel, illetve csak egy részét, pontosan azt a zsebet, amiben a telefonom pihent, na ott sikerült összegyűjtenem pár deci vizet, és áztatnom vagy 10 percig a telefonomat, így sikerült a nokiámat működésképtelenné tennem (semelyik gombra se reagál) öhmmm szóval minden oké. Leginkább persze a nethiány zavart, na nem a függőségem miatt, csak hát 6 óra egy terminálban, lenne sok dolgom, emailek, hírek,cset,fészbukk blablabla.

Kicsit kómás vagyok, nem sokat aludtam és ma se fogok, hogy egészen biztosan ráálljak a hajnali kelésre, gondolom ennek tudható be, hogy egyből belefutottam egy tipikus lehúzásba. Még az immigration officenál álldogálok mint egy hülye, kezemben a kitöltendő nyomtatvány, jön egy egyenruhás faszi, kikapja a kezemből,h majd akkor ő kitölti. Mondom neki kösz nem kell, tudok írni. Á nemnem ő gyorsabb. Hát ja, gyorsabb, gondolom nem sűrűn ír europid betűkkel, azt se tudta mit hol kell néznie, Keralát még megérti, de Kovalam az már magas, mondja ő address, mondom én, only city, no adress yet. Hotel? Mondom sziti, jó mindegy Hotel Kovalam lett belőle, de kit érdekel, ezt is csak azért írom le, mert annyira unatkozom és még mindig van 5 órám. Próbáltam kivenni a kezéből a tollat, de ő jó vendéglátóként nem hagyta, hogy átvegyem az irányítást. Persze amikor kész lett tartotta a markát. Mondom no rupi, de persze megnyugtatott, bármilyen konvertibilis valutát elfogad. Nem adtam neki, természetesen. Viszont egy amerikait meghívtam egy kólára, mer ő meg saját magát akarta megszívatni azzal, hogy nem volt nála rupi, és képes lett volna 5 dollárt adni a pultosgyereknek az 50 rupis kóláért. Hmm minden indiai utamon kisegítek vkit. Múltkor 30 usd-t adtam egy izraelinek, mert nem volt pénze kilépési illetékre vagy mire és nem akarták felengedni a gépre. Szegény már sírt. Tök jóságos vagyok. A kóla meg a krisnás atyaúristennel való beszélgetés remélem plusz pont az indexembe.

Nagyon fontos esemény még az is, hogy megcsípett egy szúnyog, hajnalban kicsit hideg volt, vagy 23 fok, és nagyon szeretnék gyönyörűséges szárit viselő, dúshajú, kreolbőrű, ám nem korán öregedő indiai nő lenni.

A napom további része úgy fog alakulni hogy itt még elüldögélek 5 órán át, hogy aztán 2 óra repülés után 13:25-kor megérkezzek Kochinba, ami kurvára nem jó nekem, de mindegy, mert onnan 6-7 óra buszozás és Kovalamban leszek Insallah. Nézek vmi szállást, alszom, és vasárnap hajnalban megkezdem a hálidéjt.

Akkor –mivel kurvára nem telik az idő- még néhány fontos információ, amit úgyis mindenki megkérdez: minek jöttem? Csak, mert jó, és mert pontosan 3 éve nem voltam itt, és nálam ez a tűréshatár, meg különben is, 3 megterhelő év után illik elvonulni szabadságra. Nem, most nem nagyon fogok utazgatni, Keralában leszek, mely India legszebb és legdélibb állama. Kovalam, ahova most megyek, az pedig szinte a csücsöknél van. Igen, tengerparti, de van dzsungel is. Igen, jógázni is fogok, és tök egyedül vagyok, de nem sokáig, mert nyilván jövő héten ilyenkorra már tele leszek új ismerősökkel (minimum 10 új fb frend J ), akik mind egytől egyig érdekes emberek (megöltem a szúnyogot). Igen, tök olcsó India még mindig, 1 rúpia 4,5 forint és az időeltolódás is 4,5 óra pluszban Bp-hez képest.

Ja, blogházirend J : még mindig elsősorban azért blogolok, hogy majd hideg téli napokon újraolvassam az egészet, és jó érzéssel töltsenek el a feltörő emlékek. Mint ahogy még mindig teszem a több évvel ezelőtti blogokkal. Másodsorban azért, h ne kelljen ugyanazt leírnom legalább tízszer. Szóval, ha nem érdekel, unod, nincs időd stb, ne olvasd (ez nem igaz a legjobb barátaimra, nekik kötelező, és kikérdezem), de ha nem olvasod, akkor légyszi ne is kérdezd meg hogy hol vagyok és minek és miért mert csak linkelek úgyis .

4 hét múlva megyek haza és mindenki hiányzik és mindenkit csókoltatok

B) befejezem a kicsit hosszú érkezést, csak hogy legyen egyben az eleje, meg mert nincs semmi dolgom és még álmos se vagyok

Szóval pont eszembe jutott anyukám, aki tegnap előtt kapott sokkot, hogy ő azt hallotta (hagyjuk is, hogy mennyire hiteles személytől), hogy india kurva veszélyes hely, és én ezt neki eddig nem is mondtam, és hát minek járok én ilyen durva helyre évek óta, azonnal maradjak otthon blábláblá. Jól kiröhögtem, akkor meg már tényleg rosszallóan csóváltam a fejemet, amikor a helyi reptéren vagy tizenötödjére mondták be, hogy találtak vmi fekete Polo Sport táskát, a tulaj azonnal menjen érte, mert elhagyta. Jah, semmi közbiztonság, mi? Hát itthon meddig maradna az a táska őrizetlenül és ellopatlanul na meddig na meddig na meddig? Tök naiv anya, bár már hozzászoktam a „ ha valami messze van, akkor az már tuti veszélyes” sztereotípiához. Elmentem kajálni, végre eljött az idő, hogy becsekkoljak, amikor is látom, hogy pont az én pultom előtt nagy a tömeg, megy a bámészkodás meg az ideges ordibálás. Kordonnal elkerítettek egy nagy területet, bent senki, kivéve egy páncélos lovagnak öltözött egyén, aki épp szedte szét az elhagyott táskát. Mögöttem meg fontoskodva telefonáltak a helyi lakosok, h lehet, hogy késik a gépük, mert épp most hatástalanítanak vmi bombát a reptéren. Na azt nem tudom,h ez most mennyire volt igaz, kérdeztem egy szekuriti gájt, hogy akkor most bomba e vagy nem (e), de csak bájosan mosolyogva csóválta a fejét. Szóval végül nem derült ki, mi volt, mert hamar meguntam a bámészkodást, és elmentem szépítkezni, fél óra múlva meg már be tudtam csekkolni. Azért remélem bomba volt, csak úgy, a blogom érdekessége végett. Mégiscsak jobban hangzana.

Az út hamar eltelt –akkor még nem tudtam, mi vár rám később- most először esett meg velem, hogy amint elfoglaltam a 12A széket, azon nyomban elaludta, arra se ébredtem fel,h felszállunk, hanem legközelebb akkor tértem magamhoz, amikor bemondták,h mindjárt leszállunk Kochinban, kössük be magunkat és örüljünk. Kb azt se tudtam hol vagyok, egészen addig, amíg ki nem szálltam a gépből, és megcsapott a 31 fok, és 99% páratartalom, plusz az indiaszag. Na akkor azért egy picit elérzékenyültem.

Aztán a túrinfós gyerek rábeszélt,h ne taxizzak be a nagyvárosi buszállomásig, inkább feleannyiért menjek el a közeli városba, onnan is megy busz Kovalamba…. Én persze hallgattam rá, ugye anyagi érdek mindenek előtt! Hát természetesen a buszállomáson én voltam az egyetlen fehér ember, lehet, hogy ebben az évszázadban, na de idén tuti. Nagyon dicsértem a sok eszemet, hogy sikerült szűkgatyában, szűkfelsőben sokkolni az indiai kedélyeket, a magamét pedig azzal, hogy egy laptop és egy retikül volt a vállamon, benne majd 1000 euro, telefonok, útlevél, gép stbstb. Jó, tényleg, azért azt nem hittem, hogy kirabolnak, de nyugodtabb lettem volna, ha reggel mégiscsak megkersem az övtáskát, és valami lengébb öltözetet választok, és nem egy partiszerkót. Egyből lett is egy udvarlóm, aki megállás nélkül próbált beszélni hozzám. Gondolom angolul, mert a historit és a childrent értettem. Plusz végig kérdően nézett rám, tehát nyilván választ várt, igaz enyhe piaszag áradt belőle, könnyen lehet,h azt hitte, tudok malájalámul. A magam részéről hamar lezártam a smalltalkot, de ő nem tágított, úgy bámult rám, mintha ufó lennék. Majd fogta magát, felszállt az én buszomra, kifizette a jegyárat (7 órás út árát), leült az átellenben előttem lévő ülésre, megfodult, és mosolyogva bámult tovább. Amikor videoztam, még mosolygott is, meg nyaldosta a szája szélit. Hamar meguntam, és előre ültem, de oda is követett. Aztán sajnos hamar véget ért a show, mert elaludt a lelkem, természetesen nyitott szájjal hortyogott, majd kicsit később felriadt, körbenézett, és leugrott a buszról. A buszról jobb nem is beszélni,ugye ez a hardcore local busz, ablaka nincs mert minek, és 3an ülnek egy ilyen 2 személyes kispadon… majd felrakom a videot. Nyilván utoljára turista akkor ült ilyen tipusu buszon, amikor Piptikémékkel 2005-ben belőttük a Jalgaon-Ajanta útvonalat. Muhahaha. Csak most ez 7 órán át tartott…Nem ragozom. Jobb elfelejteni. Végülis nem idegeskedtem, néhányszor tárgyilagosan megállapítottam, h legközelebb tájékozódom, és csak utána veszek repjegyet….De ez is eltelt, megérkeztem Trivandurumba, innen már csak fél óra lenne Kovalam, de olyan fáradt vagyok, és olyan késő van, hogy úgy döntöttem, majd reggel. Egy lepukkant, retkes szobában vagyok a Hotel Ganésában egy valag pénzért (700 rupcsi!!!!!). már minden zárva van, így konkrétan mindjárt éhen halok, mivel a bombatámadás óta nem ettem és nem is ittam (3 dl vizet, mert féltem,h majd pisilnem kell és, az ugyebár katasztrófa lett volna). Tudtam szerezni egy kis csájt. Na de mindegy, rámfér a diéta. Anorexiás astangásként kell hazamennem, ha már eljöttem idáig. Wifi nincs, minek? Már azt se tudom, milyen a fészbukk, halványodnak az emlékek….Még jó, hogy van zeném, meg körömlakkom. Ja, belenéztem a retkes, vérfoltos tükörbe, és örültem, hogy máris lett egy kis színem. Hiába, jót tett a 7 óra utazás az ablak nélküli buszon a tűző nap felé fordulva. Aztán közelebb menve láttam, hogy az bizony nem napbarnítottság, hanem fekete koszréteg az egész arcomon és nyakamon. De olyan durván, hogy pöttyöket nyomkodtam az ujjammal a fejemre, és messziről látszott.. megpróbáltam lefotózni, de természetesen nem sikerült… Hát igen, nem mondtam,h tiszta ország. De ilyen koszos se voltam még soha. 28 évet kellett várnom rá, de mondhatom: megérte!!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése